Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tudatszintek

2011.01.03

Tudatszintek

Kép A buddhista pszichológia a tudatot tudatszintekre bontja. A Zen-buddhizmus szerint az első ötöt
az érzékszervek, a hatodikat a hétköznapi értelemben vett tudat (amiről tudunk), a hetediket a
tudatalatti (amiről nem tudunk), a nyolcadikat a tudattalan (tudattartalmak, ebben vagy az előző
életeinkben tanult, ill. velünk született automatizmusok, rutinok, emlékek, érzések), a
kilencediket az "Én" alkotja, amely az Univerzummal és a "Végső Okkal" van kapcsolatban.
Ezek a tudatszintek jól elkülöníthetők, mindegyikük egy, az "Én"-nek a külvilág felé történő
transzformációs szintjét jelenti. Az "Én" miután "dimenzióban" különbözik a körülöttünk lévő
anyagi-fizikai világtól, kifelé csak úgy nyilvánulhat meg, ha a "plusz dimenziót" időbeli
folyamattá transzformálja. Az ilyen transzformációk, mint az asztrológiánál vagy a
kártyavetésnél analógiák segítségével, valamint nagyobb jelentéstartalmak szimbólumokká
történő egyszerűsítésével történik.
A beszéd, a tudomány nyelve, a matematika mind kidolgozták a saját szimbólumrendszerüket.
Ezek a tudatos cselekvés eszközeit képezik, és a hatodik tudatszinthez tartoznak.
A hetedik tudatszint a hétköznapi ember számára legjobban az álmokban, és annak
szimbolikájában nyilvánul meg. Ugyanis amikor alszunk, nem működik a hatodik tudatszint, így
az "alatta" levőt megfigyelhetjük. Tudott, hogy az álmok sajátos törvényszerűségekkel és
szimbolikával rendelkeznek. Ezek "megfejtése" ugyanolyan nehéz, de megtanulható technika,
mint az asztrológia vagy a kártyavetés. A mai pszichológia a szimbolikát a tudat elöl történő
"elrejtés" (felejtés) eszközének tekinti, mi inkább egy hiányos tudattartalomnak tekintjük, amely
a közvetítő közeget képező transzformációs szinten helyezkedik el az "Én" és a külvilág között.

Úgy tűnik, hogy a tudatalattinak ez a szimbolikus része csak egy "rügy"-nek nevezhető abban az
értelemben, hogy a tudat fejlődése még nem tart ott, hogy világos jelentéstartalom is
kapcsolódjon hozzá, vagyis a hajtás kinőjön a fényre. A tudatos működése során (ébrenlét) ezek
a hajtások kirekesztődnek a gondolatainkból, azonban amikor alszunk és eggyel alacsonyabb
szinten tartózkodunk, megjelennek.
A nyolcadik tudatszinten olyan tudattartalmak találhatók, amelyről a mai pszichológiának csak
sejtései vannak, azonban a meditációs gyakorlatot folytatók számára közvetlenül észlelhetők.
Köztudott a jógik különleges képessége a vérnyomás, a szívritmus stb. tudatos szabályozása
területén. Ezek látványos, a mai orvostudományt is meghökkentő mutatványok tudatosan
kiépített kondicionálások, amelyek mögött a látványnál sokkal mélyebb tartalom, önismeret
húzódik meg. A nyolcadik tudatszint elemei szintén felismerhetők álmainkban, bár
osztályozásuk, eredetük megállapítása szintén meditációs gyakorlatot igényel.
A kondicionálások lényegének megértéséhez először említsünk egy igen egyszerű példát: az alfa
állapot tudatos elérését. Az agykontrollban az alfa állapot gyors előidézését az un. háromujj
technikával oldják meg: "most összeérintem a három ujjam, és alfa állapotba kerülök". Ekkor a
tudatszinteken a következők történnek:
Hatodik szint: "El akarom érni az alfa állapotot" (döntés, akarat);
Hetedik szint: "A három ujjamat összeérintem" (szimbolikus eszköz, hiszen fiziológiailag az
ujjak nem függnek össze az alfa állapottal);
Nyolcadik szint: "Átkapcsolok alfába" (az alfa állapot emlékének, érzésének felidézése);
Kilencedik szint: "Én" (üres, időtlen lét érzékelése).

Látjuk, a szimbolikus eszköz (a három ujj összeérintése) mintegy kulcsként működik egy emlék
felidézéséhez. Ez az agykontrollban tudatosan megtanított, egyezményes kulcs egy emlékhez
vezető ajtót nyit, amely mögött az "üres és időtlen Én" tudatállapota húzódik meg. Ha létrejön az
alfa állapot, a hatodik (idővel rendelkező fizikai) és a kilencedik (időtlen) szint közötti
transzformáció sikeres volt. (Alfa állapotban valóban egy belső megnyugvást, ürességet és az idő
megszűnését lehet érzékelni.)
A varázsvessző működése, pontosabban működtetése, mert itt a műszer maga az ember, aki a
Kép vesszőt csak mint a műszer mutatóját alkalmazza:
Hatodik szint: "vizet akarok keresni" (döntés, akarat);
Hetedik szint: "varázsvessző kileng a víz felett" (szimbolikus jelentéstartalom);
Nyolcadik szint: "víz nincs...van" (a víz nincs ill. víz van emlékének/érzésének felidézése);
Kilencedik szint: "tudom hol van" (kapcsolat az Egyetemes Tudással, Én=Univerzum).
Természetesen ahhoz, hogy a "víz nincs...van" emlékké/érzéssé váljon, sokat kell gyakorolni. A
gyakorlás során kondicionálás jön létre.
A külvilág és az Én közötti kapcsolat biztosításához tehát három transzformációra van szükség:
1. hatodik Æ hetedik (szimbólumkeresés)
2. hetedik Æ nyolcadik (időkapu)
3. nyolcadik Æ kilencedik (újabb időkapu)
A kondicionálás tehát a hetedik (szimbólumok) és a nyolcadik (érzetek, érzések, emlékek) ill. a
további szintek között létrejövő kapcsolatot jelent. Az "Én" és a külvilág közötti transzformációs
folyamatok szintek között történnek. A kondicionálás az időtlent (Én, "Univerzum", emlékek)
időbelivel köti össze (érzékelés, gondolat, cselekvés).
A buddhista pszichológia kifejezetten felhívja a figyelmet a viselkedésünk kondicionált
jellegére. Éppen ezért most foglalkozzunk a kondicionálások egy speciális fajtájával, amely a
karmával (személyiség, viselkedés, sors) áll szoros kapcsolatban.
A nyolcadik szinten ebben az esetben érzetek komplexuma (érzés) áll.

Az érzeteket és ezek
kombinációit (érzéseket) a buddhista pszichológia szisztematikusan, részletesen is leírja. A
nyolcadik szinten levő érzéshez a hetedik szinten különböző, szimbólumokkal megnevezhető
tudattartalmak kapcsolódnak. Ezek a szimbólumok a "karmikus vétség elkövetésének"
körülményeit tükrözik. A szimbólumokból álló kulcs "nyitja" a kondicionálást, vagyis az illető
hasonló szituációban hasonlóképpen viselkedik, mint a "karmikus vétség" elkövetésekor. A
kulcs azonban akkor is működik, ha nincs minden szimbólum-elem jelen egyidejűleg.
Történetünk főszereplője legyen egy kisfiú, akinek egy bácsi az utcán, ahol nagyobb tömeg gyűlt össze, kiflit ad
ajándékba. A kisgyerek nem szereti a kiflit, és ezt az anyja is tudja. Amikor a bácsi megkérdezi, hogy szereted-e a
kiflit, az anyja azt súgja, hogy "mondd azt, hogy »igen«". A gyerek nem teszi ezt, mert hát nem szereti. Tisztában
van vele, hogy valami rosszat tesz ezzel a bácsival, de erre a szituációra semmilyen más, megfelelő megoldást nem
ismer. Ezért úgy reagál, mint általában az agresszióra: ellenáll. (Itt tehát egy döntéssel szándékosan összeköt két
dolgot, bár tudja, hogy ezzel hibát követ el.) Az anya, mivel nem fogad szót, a közönség előtt megveri.
Hetedik szint: tömeg - bácsi (férfi) - anya (nő) - ajándék - beszéd - hazugság (nem szeretem) - erőszak
Nyolcadik szint: harag+félelem
A hetedik szinten levő szimbólum-komplexum időben szilánkokra robban szét, amely szilánkok egyenként is
képesek működtetni a kondicionálást. Minél több szimbólumból áll a szilánk, annál erősebb a hozzá kapcsolódó
érzés.

A példánál maradva későbbiekben a következő viselkedésformákat lehet megfigyelni:
tömeg - beszéd: fél társaságban megszólalni, ha szóvá teszik haragszik;
tömeg - beszéd - nő: a tanítónéni megkéri, hogy az osztály előtt énekeljen el egy dalt. Lámpalázas, minél inkább
unszolják, annál inkább haragszik, nem tud énekelni;
beszéd - hazugság: nem hajlandó hazudni, hazugságok hallatán különös düh fogja el, nehezen tűri az
igazságtalanságot, ezért főnökeivel - különösen, ha nőneműek - gyakran összeütközésbe kerül;
férfi - beszéd: nem szeret férfiak társaságában lenni, bár mindig is hiányát érezte barátokban. Ennek ellenére inkább
lányok között tölti szabad idejét...
tömeg - férfi - ajándék: a tornaórán egy gyakorlat elvégzésével küszködik. Odamegy a tanár, és segíteni akar neki.
Minél segítőkészebb a tanár, annál kevésbé megy a gyakorlat. Mindketten feladják. Később, amikor egyedül
megpróbálja, sikerül;
ajándék - beszéd - nem szeretem: nem szeret ajándékot kapni, meglehetősen undoknak tartja környezete, hogy még
megköszönni sem hajlandó.
A fentiekből is látszik, hogy mennyire beszűkülnek egy ilyen embernek a lehetőségei, és sorsát mennyire
meghatározza egy ilyen jelenet ("karmikus" jelenet).
Ha regressziós hipnózissal előhívják a fenti jelenetet, a páciensnek lehetősége van arra, hogy kis segítséggel
megoldást találjon az ilyen negatív szituációk kezelésére. Ez a következő lépésekben történhet:
1. "Ez a szituáció nem az a szituáció": felismertetik vele, hogy nem megfelelően kezeli a helyzetet; ezzel
tulajdonképpen ő is tisztában van (a kondicionálás feloldása, "oldás").
2. Megoldáskeresés: ha valaki ajándékot ad neki, és az esetleg nem tetszik, nem kell hazudnia, azt is mondhatja,
hogy "Ön mindig olyan kedves hozzám". Ezzel a mondattal éppen adekvátan válaszolt, nem hazudott, és nem is
bántott meg senkit. (Új kondicionálás létrehozása, "kötés".)
Ezzel megszűnt a kondicionálás. A hatodik tudatszinten létrejött valami, amelyet az egykoron kisfiú, felnőttként így
fogalmaz meg: "Csak azt tudom, hogy ilyen szituációban gyerekkorom óta mindenki csak kiabált velem, de nem
Kép tudtam miért. Most már értem" - "a hajtás kinőtt a fényre".
(Megjegyzés: természetesen nem csak a kisfiú követett el hibát a jelenetben, hanem az anya is. Mi csak a kisfiú
szempontjából vizsgáltuk meg az eseményt. Az anya számára a jelenet szintén karmikus jelentőséggel bírhat és
következményekkel jár.)
Az un. szimbólumterápia ill. szimbólumdráma, amit a mai pszichológia alkalmaz, éppen ezeknek
a szimbólumoknak a feltérképezésén alapszik. Szimbólumokkal folytatott párbeszéd során fény
derül a kondicionálás keletkezésének körülményeire, sőt a kondicionálás fel is oldódhat.
Tudni kell, hogy a meditáció "végső" céljának elérése, a megvilágosodás akkor lehetséges, ha a
meditáló mind a hetedik, mind a nyolcadik szintet kellőképpen megismerte, bizonyos szálakat az "oldás és kötés" módszerével kiegyenesített (vagyis kondicionálások segítségével megteremtette
a kilencedik és a hatodik szint közötti megfelelő kontaktust).